Meet the team

Photo of Dylan

Dylan

A 20-as éveimben a djskedés és club promotálások között sokat utaztam. Először Európán át, majd elkezdtem messzebb felfedezni a világot Kelet felé. 2007-ben átszeltem Európát (földön) és meg sem álltam Koreáig, mindezt a Transz-Mongol vasúton. Ez megváltoztatta az addigi életemet és adta az ötletet, hogy ezt másoknak is megmutassam. Így született meg a cégünk 2008-ban és az utazásaim során kialakított kapcsolataimat tudtam kamatoztatni. A cél már akkor is az volt, hogy a nehezen elérhető desztinációkat hozzuk közelebb utasaink számára. 3 úttal kezdtünk és ma már több mint 30 országban vagyunk jelen, 3 kontinensen. Fantasztikus volt az elmúlt tíz év több mint 100 új országba látogattunk, a legkülönfélébb embereket ismertük meg az egész világon és ők alkotják ma a velünk utazók bázisát. Érdeklődően várom, hogy mit tartogat a következő tíz év.

Photo of James

James

Miután a 20-as éveimben sokat utaztam, találkoztam Dylannal Koreában 2012-ben. Több felderítő útra mentünk együtt pl. Iraki-Kurdisztánba, Etiópiába és Szomáliföldre; melyek később népszerű desztinációink lettek. Később a szoftware mérnöki karrieremet hátrahagyva felpattantam a bicajomra és eltekertem Londonból Shanghaiba a Selyemút mentén Iránon és Közép-Ázsián át. Visszatérésem után elhatároztam, hogy új karriert építek így 2015-ben a csapat tagja lettem. Több új utat is indítottam Kelet-Afrikában, Észak- és Dél-Kaukázusban, plusz egy ambiciózus utat a Pitcairn-szigetekre.

Photo of Megan

Megan

Mindig is olyan világot akartam magamnak, amiben nyitott gondolkodású emberek, építő jellegű utazások semmihez nem fogható új élmények szerepelnek és mindezt megtaláltam amikor csatlakoztam a csapatunkhoz. Mielőtt idág eljutottam volna 2016 májusában irodai menedzsment karrierem volt és vásárlói kapcsolatok tartoztak hozzám. Ebből váltottam oda, ahol a lelkem is ki tudott teljesedni. Mindig imádtam utazni, új kultúrákat megismerni, új emberekkel találkozni. Utasaink a legkülönfélébb kultúrákból érkeznek hozzánk, így tőlük is rengeteget tanulhatok. Amikor éppen nem a világ másik felén utazok vagy túrát vezetek, akkor a kiskutyámmal játszok vagy éppen sci-fi sorozatokat nézek vagy felteszem magamnak a kérdést: Miért ne lennék képes rá?!

Photo of Lauren

Lauren

Az utolsó 7 évemet a Közel-Keleten töltöttem. Az utazás az életemnek szerves része lett olyannyira, hogy arra nem is számítottam. Eddig 75 helyen jártam a világban, ami nem is olyan sok összehasonlítva néhány utasunkéval. Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy minden évben új helyet fogok meglátogatni. A kedvenc helyem mindig az éppen soron következő. A legjobb dolog amit tehetünk utazás előtt, az az, hogy az elvárásainkat otthon hagyjuk és elmerülünk az adott kultúrában.

Photo of Ric

Ric

2018 nyara óta alkotom a csapat szerves részét, miután ezt megelőzően Kínában éltem és dolgoztam. Imádok új kultúrákról tanulni és fejleszteni a tudásomat, szélesíteni az ismereteimet az új helyszíneken, hiszen így tudunk tökéletes tájékoztatást adni a velünk utazóknak. Azáltal, hogy össze tudom kapcsolni a korábban megszerzett ismereteimet a jelenlegi szakmámmal, lehetővé tette számomra, hogy a céggel együtt fejlődjek és így emlékezetes utazásokat tudjunk ajánlani minden kedves utasunknak.

Photo of Rebekah

Rebekah

Sziasztok, Rebekah vagyok és 2018 decembere óta vagyok a csapat tagja. Ez eddig a legérdekesebb munka amit valaha csináltam és sokkal mélyebben van alkalmam megismerni más országokat és azok kultúráját. Többnyire a marketingért vagyok felelős social media, havi hírlevelek és más média felületekkel kapcsolatban. Azonban segítek az irodában is amikor erre szükség van.

Photo of Brooklyn

Brooklyn

A kezdetek óta együtt dolgozom a céggel. Több mint 100 alkalommal látogattam Koreába a több mint 10 év során és jelenleg és irányítom a kínai irodánkat Dandongban.

Photo of Georgia

Georgia

Kb. 1 éve léptem be a csapatba. Előtte tanítottam Japánban, Olaszországban és Dél-Koreában.

Már ez idő alatt is rengeteget tanultam a különböző országokról, kultúrákról és csodálatos emberekkel is találkoztam az utazásaim során. Eddig vezettem már csoportokat Butánban, Bangladesben, Eritreában és Iránban is.

Photo of Sardar

Sardar

Erbilben, Iraki-Kurdisztánban élek és 2013 óta vezetek itt csoportokat. . A 90-es években a családom és én Iránba menekültünk a Saddam rezsim és az akkori gáztámadások elől a több mint 1.5 millió Kurddal egyetemben. A második Iraki háború után újságírókat vittem szerte a Kurd régióban. Most én vezetem az összes Iraki-Kurdisztán túrát és szervezem ezek logisztikáját.

Photo of Sarnor

Sarnor

Zorzorban születtem a Libériai Köztársaságban, Nyugat-Afrikában. A libériai polgárháború kitörése után a családommal együtt egy kemény és hosszú utat tettünk meg Guineába, gyalog, ahol évekig éltünk menekültként. Később humanitárius szervezeteknél kezdtem el dolgozni mint pl. a Norwegian Refugee Council, United Nations High Commissioner for Refugees and Save the Children UK ahol a folyékony angol, francia és számos más helyi nyelv beszélőjeként stratégiai segítséget nyújtottunk az elefántcsontparti és guineai menekülteknek. Mióta befejeztem a humanitárius munkásságaimat azóta aktívan részt veszek helyi és nemzetközi üzletekben. 2016 óta pedig már Nyugat-Afrikában szervezem az utakat.

Photo of Cara

Cara

Én vagyok a csapat egyik legújabb tagja, 2019-ben csatlakoztam. Imádok új országokba utazni, különféle kultúrákat megismerni és minél több érdekes emberrel találkozni. A cégnél én foglalkozok a pénzügyekkel, így ez egy tökéletes állás lett számomra, mert a matematikából szerzett diplomámat is tudom használni.

Photo of Murshidah

Murshidah

Sokat utaztam egyedül korábban és valami különlegeset kerestem. Így botlottam bele a cégbe, amikor is 2015-ben Iránba látogattam. Ekkor tudatosult bennem, hogy a csapat része akarok lenni. Eközben az egyik ismert cégnek kezeltem az adatvédelmét a napi munkám során, rájöttem, hogy a túravezetés az amit igazán szeretek! Amióta pár éve a csapat részét alkotom lehetőségem lett néhány nagyon különleges túrát is vezetni, érdekes emberekkel találkozni és barátságokat kötni ezen utak során. Mindig szerettem új helyekre ellátogatni és már több mint 90 országba ellátogatni. Ámulatba ejt, hogy a világnak mennyi felfedezésre váró része van még és ez a listám csak egyre nő! Imádok helyi ételeket megkóstolni, persze csak kísérletezés céljából :)

Photo of Oli

Oli

A kalandturizmus iránti szeretetemet korán felismertem és a Központi Lancashire-i Egyetemen 2009-2012 között szereztem diplomát (BA) Outdoor Leadership-ből. Az egyetemen, az Egyesült Királyság legjobb oktatóitól tanultam meg a szakmát és minden nyáron a világ más és más részén volt alkalmam dolgozni és szélesíteni az ismereteimet. Eddig a napig 50 országban jártam és hegyeket másztam ezeknek több mint a felében pl. a Mont Blanc-ot is. Profi, Brit hegyi vezetőként és expedíció irányítóként minden időmet tervezéssel és túravezetéssel töltöm szerte a világon. Számomra mindig a felfedezetlen és szokatlan jelenti a legnagyszerűbb élményeket.

Photo of Sascha

Sascha

Mindig is bennem volt a felfedezés vágya és a kíváncsiság, hogy szokatlan dolgokat lássak és ne a szokványos úti célokat látogassam meg. Dylannal kb. 10 éve találkoztam először, amikor segített a Transz-Mongol utamat megszervezni, amit folytattam tovább Tibetbe és Nepálba. Azóta én is a csapat tagja lettem és mind egyéni, mind csoportos utakon is részt vettem és igazán tudatosult bennem, hogy milyen szerencsés is vagyok, hogy a Föld legcsodálatosabb helyeire mehetek és vezethetek túrákat.
Zenei hátterem van, mint Dylannek és szabadúszóként mind a mai napig járok zenélni. Pszichiátriai szakápolóként is dolgozok mind a mai napig szeretett városomban, Brighton-ban, ahol élek.

Photo of Guillaume

Guillaume

A csapatba rögtön azután léptem be mikor hazatértem az iraki túrámról 2015-ben. Én tartom a kapcsolatot a francia anyanyelvű utasainkkal és támogatom az új desztinációk kiépítését ill. az erre tett erőfeszítéseket, de a meglévőket is segítek fejleszteni. Én is szeretek utazni, mint a legtöbb ember és ezt csinálom amikor csak időm és pénztárcám engedi. Egyedül az élet rövidsége miatt aggódom és igyekszem olyan gyorsan élni ahogy csak tudok, hogy ezt ellensúlyozzam. Imádom a Közel-Keletet, az arab országokat ugyan úgy mint Afrikát. Bisous.