Niger és Burkina Faso nevezetességei út

Az utazás leírása alább olvasható.

1 Érkezés Niameybe

A Niameybe való érkezést követően a hotelbe megyünk. Attól függően, hogy mikor érkezünk meg, lehet, hogy lesz lehetőségünk hajókázni egyet a Niger-folyón Boubonba, -ami egy kicsiny tradicionális falu- mielőtt visszatérnénk a hotelbe éjszakára.

Day 1 photo 2 Day 1 photo 3 Day 1 photo 4
Day 1 photo 1

2 Utazás Maradiba

Ma korán indulunk Maradiba a déli városba. Az út során megállunk majd ebédelni a történelmi városban, Konniban. Reméljük, hogy itt vagy majd máshol útközben lesz alkalmunk látogatást tenni a helyi piacon. Ez a tervezett program alakulásától függ.

A Konniban tett látogatásunk után folytatjuk utunkat Maradiba, ahol az érkezést követően becsekkolunk a hotelbe.

Day 2 photo 2 Day 2 photo 3 Day 2 photo 4
Day 2 photo 1

3 Zinder szultanátus

Reggeli után Zinderbe megyünk, a második legnagyobb városba, ami egyben Niger fővárosa is volt egészen 1926-ig. Zinderban elmegyünk a mecsethez és az ősi Szultán Palotához, melynek történelme a 15. századig nyúlik vissza és kitűnő példája a tradicionális Hausa építészetnek.

Ellátogatunk a város múzeumába is, hogy tanuljuk a helyi Hausa kultúráról és elidőzünk majd a marhavásárban és a üvegműves piacokon is.
Később becsekkolunk a hotelbe és Zinderben töltjük az estét.

Day 3 photo 2 Day 3 photo 3 Day 3 photo 4
Day 3 photo 1

4 Visszatérés Maradiba

Reggel elindulunk vissza Maradiba. Érkezéskor különböző látnivalókat fogunk megtekinteni, úgy mint a Nagy Mecsetet és az igazán impozáns Szultán Palotát. Sétálhatnak majd a régi piacon is mielőtt megállnánk az üvegmegmunkálás központi helyén, ahol mestereket láthatnak munka közben. Lehetőségünk lesz néhány igazán egyedi szuvenír vásárlására is, Beleértve a világhírű Tuareg ezüstékszereket is.

Day 4 photo 2 Day 4 photo 3 Day 4 photo 4
Day 4 photo 1

5 Koure zsiráf rezervátum

Reggel korán indulunk Niameybe és útközben megállunk zsiráflesre a Koure Zsiráfrezervátumba, ami az egyetlen Nyugat-Afrikában. Itt reményeink szerint megfigyelhetjük a fenséges és tiszteletet parancsoló zsiráfokat a természetes környezetükben.
Koure után folytatjuk utunkat Niameybe.

Day 5 photo 2 Day 5 photo 3 Day 5 photo 4
Day 5 photo 1

6 Ouagadougou

Délelőtt elmegyünk a Nagy Mecsethez és az ezt körülölelő hatalmas zöld minarethez, meg a cserepezett dómhoz is. De elugrunk még a helyi üvegműves piacra is, mielőtt a reptérre mennénk, hogy elcsípjük az Ouagadougouba tartó járatot (ezt Önnek kell lefoglalni). Ez kb. 1 órás repülés lesz, majd miután landoltunk Ouagadougouban; Burkina Faso élettel teli fővárosába, mely egyben az ország gazdasági és kulturális motorja is egyben.

Day 6 photo 2 Day 6 photo 3 Day 6 photo 4
Day 6 photo 1

7 Tiebele falva

Tiebele egyedi falvában -mely Burkina Faso dél-nyugati részén helyezkedik el- teszünk látogatást reggeli után. Ez a terület a Kassena civilizáció egykori központja volt. A 15. században telepedtek le itt először és ők Burkina Faso legrégebbi etnikai csoportja is egyben. Tiebele csodálatos falfestményekkel tarkított napjainkban ill. még a 'sukhala' vagy más néven színes, ablakmentes tradicionális házaival is. A királyi épületegyüttest annak köríves falaival, mely a hivatalos rezidenciája volt az akkori közösségi vezetőnek. Itt láthatunk majd asszonyokat, akik az otthonaikat díszítik a tradicionális művészistílussal és megnézzük a helyi néptáncot is az este folyamáán.

Day 7 photo 2 Day 7 photo 3 Day 7 photo 4
Day 7 photo 1

8 Visszatérés Ouagadougouba

Délelőtt visszaautózunk Ouagadougou, ahol láthatjuk majd Burkina Faso etnikai csoportjainak ősi, tradicionális szobrait és ruháit is a Nemzeti Múzeumban.
Majd, a Nagy Piac körül fogunk sétálgatni és látni a véget nem érő nyugat-afriaki textilek folyamát és szuvenírjeit. Majd Thomas Sankara 5m magas bronz szobrához vesszük asz irányt. Ő volt az a forradalmár akit úgy is emlegetnek, mint az afrikai Che Guevara és merénylet áldozata lett.

Day 8 photo 2 Day 8 photo 3 Day 8 photo 4
Day 8 photo 1

9 Bobo Dioulasso

Délelőtt nyugat felé kanyarodunk, Bobo Dioulassoba; a második legnagyobb városba Burkina Fasoban. Gazdag kultúrával és építészettel teli város. Láthatjuk a Régi Sár Mecsetet is, amit, helyi iszapból és fából építettek 1983-ban és a Sahel-stílusú iszap építészet ékes példája.
Ezután a környező óvárosi utcákon sétálgatunk majd egészen a Houet Múzeumig. A múzeum egy francia gyarmatkori épületben helyezkedik el és megtalálhatók benne olyan dokumentumok gyűjteménye is, melyek tartalmazzák a Bobo, Fulani és Senufo közösségek örökségeit is.

Day 9 photo 2 Day 9 photo 3 Day 9 photo 4
Day 9 photo 1

10 Kibidwe kézműves negyed

Ezen a délelőttön ellátogatunk a Kibidwen kézműves negyedbe, ahol láthatjuk majd a helyi, tradicionális kovácsmunkákat, agyagműveseket és a ruhafestés munkafolyamatát is. Mindezeken keresztül pedig bepillantást nyerve a város autentikus életébe. A történelmi vasútállomáshoz is elmegyünk. Délután lesz némi szabadidőnk, mielőtt találkoznánk az esti élőzenés vacsorára.

Day 10 photo 2 Day 10 photo 3 Day 10 photo 4
Day 10 photo 1

11 Visszatérés Ouagadougouba

Reggelizés után vissza autózunk Ouagadougouba, ahol a Hotel Libertében ebédelünk és a hotel szolgáltatásait is kiélvezhetjük. Ouagadougouban megnézzük még a katedrálist, ami az 1930-as években épült iszaptéglából és ez az egyik legnagyobb egyben egész Burkina Fasoban és Nyugat-Afrikában is. Átmegyünk még a Kézműves faluba is, hogy utoljára legyen esélyük néhány szuvenír és kézműves alkotás megvásárlására, amit a helyi üvegkészítő mesterek készítettek.
Az utazásunk ezen a délutánon ér véget és a transzferrel a reptérre mennek, ahonnan repülhetnek a következő úti céljukhoz..

Details

Includes:
  • - Vízum meghívólevelek Nigerbe és Burkina Fasoba is.
  • - Twin hotel szobák
  • - Minden szállítást, beleértve a reptéri transzfereket is
  • - Minden reggelit
  • - Minden belépőt
  • - Túravezetőt cégünktől (angol nyelven)
Excludes:
  • - Nemzetközi repjegyek (beleértve a repjegy Niamey és Ouagadougou között)
  • - Vízumdíjak
  • - Ebéd, vacsora és italok (kb. £10-£20 / naptól)
  • - Egyéni felár (350EUR)
Prices:
  • Tour Price: €2300
  • Deposit: €600
  • Single Room Supplement: €350
Megtelt info