Észak-Korea 1 napos út

2018 során elindítjuk a leginkább költségkímélő utunkat Sinujiuba a Kínával határos észak-koreai határvárosba.

Ez az eddigi legolcsóbb utunk Észak-Koreába csupán 355€-ért (ami tartalmazza az észak-koreai vízumot is!) és bárkinek kézenfekvő lehet, aki eleve Kínába utazik és akar egy kis ízelítőt kapni az észak-koreai életből.

Az utunk naponta indul, kivéve a hétfőket és a foglalást elég csupán egy héttel (!!!) az indulás előtt elvégezni. Van mód arra, hogy az utazást meghosszabbítsuk és egy éjszakát Észak-Koreában töltsenek, összesen 455€-ért.

Ez az út jelenleg nem kapott még nagy nyilvánosságot, de hamarosan fotókat is közlünk az oldalon.

 

Ezen az utunkon, magyar nyelvű idegenvezetés nem kérhető!

Az út teljes ára: 355€ (tartalmazza az észak-koreai vízumot!!!)

 

Extrák:

-Meg tudjuk oldani a szállást Dandongban, a kínai oldalon 20GBP-ért egy éjszakára, kétágyas szobában.
- Megoldható, hogy a Peking és Dandong közötti vonatúton kemény ágyas kabinban utazzanak 40GBP-ért vagy puha ágyasban 55GBP-ért.
-Kérje a plussz Dandongi Napot is, hogy a régióról teljesebb képet kapjon az itt tartózkodása alatt
Megoldható az is, hogy egy napos utat szervezzünk a szomszédos Shenyangba. Emailben érdeklődjön az árért.

Dandongban az Észak-Koreával határos kínai határvárosban találkozunk reggel 8-kor, ahol cégünk egyik reprezentatívjával, aki válaszol az esetleges kérdéseikre és így segítsen élvezni a túrát. A két ország között naponta közlekedő buszra fognak felszállni Dandongban, ahol a többi utassal és más turistákkal együtt fognak utazni. Kérjük vegye figyelembe, hogy Lupine túravezető nem lesz Önökkel ezeken az utakon, nem úgy mint az Észak-Koreába tartó csoportos utak esetében.

Az észak-koreai vámvizsgálatot követően Siniuju vasútállomásának főterére megyünk és megnézzük Kim Il-Sung és Kim Jong-Il hatalmas szobrait. Ezt követően a Koreai Forradalom múzeumához megyünk és a Sinujiu Művészeti múzeumhoz mielőtt pihennénk egyet és megebédelnénk, amit az ár tartalmaz.

Délután meglátogatunk egy helyi iskolát, ahol a tanulók által bemutatott előadást fogunk megnézni és vásárolhatunk néhány szuvenírt mielőtt visszatérünk a hídon Kínába nagyjából 16.30 körül.

Adott a lehetőség, hogy meghosszabbítsuk a túrát egy éjszakával és Sinujiuban maradjunk extra 99€-ért. Ha marad még egy éjszakát, akkor a busz átviszi Önt Donglinba, ami egy vidéki város közel Siniujuhoz. Be fognak csekkolni a Donglin Holiday Hotelbe ahol vacsoráznak és megnéznek egy előadást. Reggel felmásznak a Donglin-hegyre ahol majd megebédelnek (szintén benne van az árban), meglátogatják a Yalu-folyó múzeumot közvetlen a határ szélén mielőtt visszatérnének Kínába.

 

Mit tartalmaz az ár?
Azoknak akik Dandongban kezdik meg az útjukat, az ár tartalmazza az összes étkezést, idegenvezetést, szállítást, szállást és 50.000USD értékű orvosi biztosítást Észak-Koreán belül. Dandongból Észak-Koreába és vissza az utazási költségeket vonattal. A szállást Észak-Koreában (twinroom) a 4* Yanggakdo Hotelben vagy Koryo Hotelben.
Azoknak akik Pekingből indulnak és érkeznek vissza tartalmazza a vonatjegyet (retúr) 6 fős hálókocsikban. Gyorsvonat opció elérhető!

Mi nem foglaltatik az árban?
A nemzetközi repülőjegyek árát Kínába, az észak-koreai vízum árát, a kínai vízum árát 2-szeri belépés és kilépésre ill. az utazási biztosítást.
Borravalókat (2-5 EUR/ nap átlagban). Alkoholos italok és szuvenírek vásárlását sem tartalmazza az ár, ezek szintén extra költségek.
Kétágyas szobákra vannak az árak kalkulálva de azok, akik egyágyas szobában szeretnének aludni 52 EUR költséggel kell számolni éjszakánként, amit a pjongjangi érkezéskor kell kifizetni.

Fényképezhetek?
A fényképezési szabályok sokat lazultak az elmúlt években. Fényképezni és filmezni bármelyik turista zónában lehetséges Pjongjang területén. Azonban nem megengedett a vonatról és katonai, rendőri hivatalos személyekről ill. katonai ellenőrzőpontokon (kivéve a Fegyvermentes Övezetben- DMZ).

Mikor kapom meg a vízumomat?
Az Ön vízumát el tudjuk küldeni az Önhöz legközelebbi Észak-Koreai Nagykövetségre (ahol személyesen átveheti) vagy személyesen átveheti Dandongba való érkezésekor túravezetőnktől, az utazásunk megkezdésénél (javasolt opció), így biztosan nem felejti el. A vízum költsége 50EUR és külön papíron lesz átvehető és nem kerül pecsét az útlevelében.

Utazhatok repülővel vonat helyett?
Meg tudjunk Önnek szervezni a retúr repülőutat Shenyangból Pjongjangba és vissza extra 335 EUR vagy 240 EUR abban az esetben ha több mint 10 ember utazik a csoportban. Akik vonattal érkeznének, de repülővel utaznának tovább Észak-Koreából Pekingbe, azoknak meg tudjuk szervezni az utat vissza Pekingbe nagyjából 225EUR–ért (vagy kevesebbért 10 fő fölötti csoport esetében) vagy retúr jegyet 335 EUR-ért az Air Koryo légitársasággal. Air China árak is elérhetőek igény esetén.

Kell vízum Kínába?
A legtöbb külföldinek szükséges a kínai vízum a beutazáshoz. Kétszeri beutazáshoz kell a vízumot megigényelni (double entry visa) hiszen a Kínába való érkezésünkkor az utazás kezdetén, majd az Észak-Koreából való visszautazásunkkor történő újbóli belépésnél fogják ezt kérni a hatóságok. Módunkban áll az ennek megfelelő meghívó dokumentumot megküldeni Önöknek (emailben). Azoknak akik repülővel érkeznek Észak-Koreába 72 órás pekingi vízummentesség igényelhető. Ehhez szükséges a retúr Észak-Koreai repülőjegyek bemutatása, az észak-koreai vízum bemutatása a kínai bevándorlási hivatalnál. Ezeknek a dokumentumoknak a másolatát módunkban van előre elküldeni e-mailben és a másolatokat átvehetik az érkezésnél (vagy az Önhöz legközelebbi nagykövetségre el tudjuk küldeni a papírokat, ahol személyesen átveheti). Az Ön felelősége a repülőtársasággal előre egyeztetni abban az ügyben, hogy másolatokat elfogadnak-e a check-in-nél, amennyiben az általunk email-ben elküldött másolatok lehetőségét választja.

Észak-Korea biztonságos?
Észak-Korea a világ egyik legbiztonságosabb turista desztinációja minden kétséget kizárólag. Utasainknak soha semmilyen problémája nem volt a helyi hatóságokkal és nem estek áldozatul semmilyen bűnténynek. Az egyetlen módja annak, hogy valaki bármilyen bajba keverje saját magát, ha nem követi a túravezetők utasításait, megsérti a helyi törvényeket vagy folyamatosan az észak-koreai vezetőket, kormányt és a rendszert kritizálja!Felhívjuk figyelmét, hogy tartsák tiszteletben, fogadják el a túravezetők nézőpontját és kéréseit, máskülönben a folyamatos tiszteletlenség és kritizálás azonnali kiutasításhoz vagy extrém esetekben börtönbüntetéshez is vezethet!
Javasoljuk, hogy akik missziós küldetéseken vettek részt valamikor vagy bármilyen közük volt a Koreai háborúhoz ne vegyék igénybe a szolgáltatásunkat, mert 2013-ban ehhez köthető letartóztatások történtek. Amerikai állampolgároknak javasolt kicsivel nagyobb körültekintés, mint másoknak, viszont amíg valaki a józan eszét használja és követi a túravezetők utasításait, nem történhet baj.

Mennyi szabadságom van Észak-Koreában?
A kormány által alkalmazott túravezetők folyamatosan kísérik a csoportot, így senkinek nem lesz arra alkalma, hogy egymaga felfedezze az országot. A hotelbe visszatérve szabadon eltölthető az idő (edzőterem, bár, billiárd, medence, casino stb.).

Vegetáriánus étkezésre van lehetőségem?
Igen, van lehetőség vegetáriánus étkezés kérésére. Erről az igényéről,kérjük szóljon nekünk előre az utazás foglalásakor.

Mik azok a Tömegjátékok (Arirang) ?
A Tömegjátékok vagy más néven Arirang a világ egyik legnagyobb és legcsodálatosabb ilyen jellegű eseménye, amelyet a Guiness Világrekordok is elismer, mint a legnagyobb.

Mikor kezdődnek ezek a Játékok (Arirang)?
A Játékok általában augusztus elejétől szeptember végéig tartanak. Azonban 2013 óta szünetelnek és nem tudjuk, hogy valaha is újraindítják őket.

Vihetem magammal a telefonomat?
2013 óta lehetőség van a saját mobiltelefonok bevitelére az országba. Azonban a SIM-kártyák nem fognak kapcsolódni a helyi Koryolink hálózatra. A hotelekből nemzetközi hívás indítható nagyjából 2EUR/perc számlázási alapon.

Milyen morális okok szólnak az utazás mellett-ellen?
Néhányan úgy gondolhatják, hogy nem helyes Észak-Koreába utazni, mert az itt elköltött pénzük esetlegesen a kormányhoz kerül és nem a helyi lakossághoz. Azonban mások meg úgy gondolhatják, hogy azért érdemes Észak-Koreába utazni, mert így a helyiek láthatják, hogy más világ is létezik ahol más emberek élnek. Valójában nincsen tisztán helyes és helytelen gondolat, válasz arra a kérdésre, hogy szükséges-e vagy nem, idelátogatni ezért azt gondoljuk, hogy mindenki járja körbe jobban a témát és hozza meg a saját döntését.

Hogy jutok el Dandongba?
Ha a pekingi indulást választja, akkor Pekingből Dandongba vonattal, hálókocsiban fog utazni majd vissza szintén. Másodosztályú kocsiban, 6 ágyas (kemény) kabinban fog utazni. Azonban extra 35 EUR–ért 4 ágyas (puha) hálókocsi vehető igénybe (foglaltságtól függ). Indulás 17.30-kor Pekingből, érkezés Dandongba 7.17-kor. Ha valaki szeretné saját maga megoldani a Dandongba való utazást annak több lehetősége is van. Ezek a következők:
-Sebesvonat (bullet train) Pekingből Senyangba (5óra) majd busszal vagy taxival Dandongba (3óra).
-Repülővel, Pekingből Dandongba kora délutáni járat naponta melynek költsége nagyjából 120 EUR.
- Ha Dél-Koreából az éjszakai kompot választja, akkor Incheonból Dandongba kb. 140 EUR-tól vehet jegyet.

Mit tudunk csinálni Dandongban?
Dandong, Északkelet-Kínában található és turisták által ritkán látogatott terület Kína turisztikai térképén, lakossága 2.5 millió fő hozzávetőlegesen. Azonban nagyszerű kiindulási pont az Észak-Koreai utunkhoz és egyben korai betekintést is nyerhetünk a két nép életét övező kontrasztba, mert sok koreai is lakik itt illetve a folyó két oldalán is szembetűnőek a különbségek. Kínának ez a régiója is gazdag természeti csodákban, néhányat fel is soroltunk. További információért lépjen velünk kapcsolatba. A Nagy Fal Tigris Hegység szakasza, Yalu folyó, Benxi vízi barlangok, Changbaishan Nemzeti Természeti Reszervátum, Jingpohu Nemzeti Erdő Park, Qianshan Nemzeti Park, Wudalianchi Nemzeti Erdő Park.

Milyenek a vonatok?
Az éjszakai vonatokon az utazás Peking és Dandong között nagyjából 13 órát vesz igénybe (1132km). Van éttermi kocsi és 3 féle osztály: csak ülő, 6 fős kemény ágyas hálókocsi, 4fős puha ágyas hálókocsi.
Aki viszont preferálna egy gyorsabb megoldást, annak tudjuk ajánlani a sebesvonat opciót.
A vonatok Pjongjang és Dandong közti utat nagyjából 6 óra alatt teszik meg és van rajtuk éttermi kocsi ill. háló és normál, ülő kocsik.

Hol szállhatok meg Dandongban?
Aki a luxust kedveli, az igénybe veheti az 5*-os Crown Plazát azonban kérjük vegyék figyelembe, hogy ez a hotel a dandongi városközponttól távol esik. A kilátás szempontjából javasoljuk a 4*-os Zonghlian Hotelt ami a Törött-hídra és Észak-Koreára néz. Kényelem és költség szempontjából mi a 3*-os Rui-Xie-Dan-Tie Hotelt javasoljuk a vonatállomás mellett.

Milyen valutát használhatok Észak-Koreában?
Külföldiek nem használhatják a helyi valutát (Észak-Koreai won). EUR, USD, RMB ami használható. EUR-t váltják a legkedvezőbben. ATM nincsen az országban és más pénznemeket nagyon nehezen lehet vagy nem is lehet váltani.

Milyen szuveníreket vásárolhatok?
A szuvenír üzletek ajánlata széleskörű. Pólók (kb. 10EUR), észak-koreai bélyegválogatások (5-10EUR), CD-ék (kb.5EUR), DVD-ék (kb.7EUR), könyvek (kb.5EUR-tól), tradicionális és propaganda művészeti alkotások (kb.10EUR-tól), helyi sör és tömény italok, cigaretták, édességek, teák széles választéka megtalálható.

Van dresszkód?
Azokon az útjainkon, ahol Kim Il Sung és Kim Jong Il mauzóleumát is meglátogatjuk, kötelező a formális öltözet. Férfiaknak zárt cipő, nadrág és galléros ing és nyakkendő szükséges, hölgyeknek pedig cipő, elegáns dressz vagy nadrág és ing viselése kötelező. Bármely más eseményen nincsen öltözködési szabályzat.

Foglalás