2 Napos Csernobili Út a Zónában alvással

Az út leírása alább olvasható.

1 Érkezés Csernobilba

A Függetlenség terén van a találkozó 08:15-kor. Az alkalmazottunk megnézi az útleveleiket mielőtt felszállnának a minibuszra. Az úton videót láthatnak a katasztrófáról és elmagyarázzák ennek hátterét, ill. korabeli felvételeken is láthatják az akkor történteket, angol nyelven!

Kicsit több mint 100km múlva elérjük Dytyatky városát (az első 30km-es zóna határa) és a katonai ellenőrzést követően találkoznak a kormányzati kísérőnkkel. Csernobil felé veszik az irányt ahol, a Csernobili Információs Hivatal munkatársai várnak minket, akik elmondják, hogy merre és mit fognak látni a túránk során.

Megállnak Kopachi faluban, ahol meglátogatják az elhagyatott óvodát is a séta során. Csernobil városában következik városnézés, mielőtt 3 fogásos ebédet ennénk a helyi kantinban.

Ebéd után folytatják útjukat. Az erőmű felé közeledve áthaladnak a 10km-es zóna határán álló ellenőrzőponton. Láthatják az elhagyatott 5-ös és 6-os reaktorok építkezését, a hűtőtornyokat és a mentésben meghalt tűzoltók számára emelt emlékművet.
Hamarosan elérik a 4-es reaktort, ahol a reaktortól 100m-es távolságból fotózhatnak rövid ideig.
Áthaladunk a Vörös erdőn és a halott szellemváros Prypyat felé indulunk, ahol a munkások és azok családtagjai éltek egykoron.

Sétát teszünk a város egykori főterén, megnézzük a városházát és a színházat. Ahogy haladunk tovább a városban, láthatjuk az uszodát és azt követően az iskolát, ahol a gyerekek még a könyveiket, játékaikat is maguk mögött hagyták.
A vidámparkot is megnézzük, - aminek a tervezett nyitása pont a katasztrófa utáni napokban lett volna esedékes- és a híres óriáskereket is látni fogjuk.
A panelházak és a Prypyat Hotel látványa is magával ragadó lesz.

A prypyati látogatás után visszatérünk Csernobilba a hotelbe, mielőtt vacsorázni mennénk. Az estét a Csernobil Hotelben töltjük!

Day 1 photo 2 Day 1 photo 3 Day 1 photo 4
Day 1 photo 1

2 A ritkán látott Prypyat & Duga 3

Korai reggeli következik, mielőtt megtekintenék a kihalt falvakat. Néhol még személyes fényképek is láthatók a korábban itt lakóktól.

Ezután tovább haladunk a Duga 3-hoz ami „Csernobil 2” néven is ismert. Duga 3 egy nagy behemót radarrendszer volt, amit a Szovjetek használtak a hidegháború alatt. Ez a gigantikus 150m magas és 1km hosszú és állítólag még agykontrolra is használták. Az „Orosz Harkálynak” is nevezték, mert ismétlődő, szabályos, magas frekvenciás jeleket közvetített, ami rövidhullámú rádiókon hallható volt. Engedélyt kapunk, hogy egyenesen az építményhez, az irányítószobába és a körülötte lévő adminisztrációs helyiségekbe is látogatást tegyünk.

Visszatérünk Prypyatba, ahol meglátogatjuk a ritkán látogatott részeket is, mint pl. a rendőrség, mozi vagy a tűzoltóság.

Ebéd következik, mielőtt visszautazunk a dytyakyi ellenőrzőponthoz, ahol megmérik a sugárzásunkat kilépés előtt, majd este 6 óra körül visszaindulunk Kijevbe.

Day 2 photo 2 Day 2 photo 3 Day 2 photo 4
Day 2 photo 1

Details

Includes:
  • - Csernobili engedélyek
  • - Retúr szállítás a Zóna és Kijev között
  • - Angolul beszélő idegenvezetők és szállítás a zónában
  • - 2 x ebéd, 1 x vacsora és 1 reggeli
  • - 1 éjszak twin szálláson a zónában
  • - Evakuációs biztosítás
Excludes:
  • - Kijevi szállás (lehetőség van ezt kérni)
  • - Reptéri transzferek (lehetőség van kérni ezt)
  • - Repjegyek, vonatjegyek
Prices:
  • Tour Price: €445
  • Deposit: €200
  • Single Room Supplement: €
Megtelt info